Március 10-én kezdődnek a bértárgyalások, erre vonatkozóan szóbeli megerősítést kaptak a cégtől – mondta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
Bubenkó Csaba kiemelte: a szakszervezet február 22-én küldte el béremelési javaslatait a Tescónak – tette hozzá.
A szakszervezet az áruházban és az online kereskedelemben dolgozóknál egyaránt 15 százalékos béremelést tűzött ki célul, az online kereskedelemben szükségesnek tartják a teljesítményre épülő mozgó bér bevezetését, a munkaruha, a megfelelő munkaeszközök biztosítását – fejtette ki Bubenkó Csaba.
Hangsúlyozta: az online kereskedelemben dolgozóknál a szakszervezet azt is célul tűzte ki, hogy a vidéki kollégákra is terjedjen ki a béremelés, ugyanis a Tesco csupán Budapesten és Győrben növelné 14 százalékkal a sofőrök fizetését, míg Szegeden nem. Az online kereskedelemben a sofőrök mellett az összes munkavállalóra kiterjesztette a szakszervezet a 15 százalékos béremelési követelését – közölte a KDFSZ elnöke.
forrás: MTI