A belga európai uniós biztos, Marianne Thyssen dolga, hogy Európa két fele közé álljon, amikor Nyugat-Európában arról panaszkodnak, hogy a kelet-európaiak elveszik a munkájukat. Igyekszik összehangolni a társadalombiztosítási rendszereket, hogy ne legyenek arról viták, hogy ki élősködik a másik ország segélyein.
Magyarország felzárkózásáról, az elvándorlásról, a bérkülönbségekről beszélgettünk. Thyssen úgy látja, hogy Kelet-Európában minden adottság megvan hozzá, hogy elkezdjenek nőni a bérek, de maguktól nem fognak, ki kell őket harcolni. Csütörtökön Budapesten tárgyal a magyar helyzetről a nemzetgazdasági minisztériumban.
Sokan úgy gondolják, hogy azért vették föl a kelet-európai országokat az Európai Unióba, mert nyugaton kellett az olcsó munkaerő. Mostanra már arról panaszkodnak, hogy elvesszük a munkájukat, és élősködünk a társadalombiztosításukon. Hogy van ez? – kérdeztük Marianne Thyssentől, a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős EU-biztostól.
„Én egész máshogy fogtam föl az EU bővítését. Arról szólt, hogy politikai stabilitás legyen a kontinensen, és hogy végre együtt fejlődhessenek a gazdaságaink, mert túl sokáig volt szétszakítva Európa. Most is erről szól az egész.”
A bővítés után el is kezdtek összecsiszolódni Európában a szociális politikák, de a gazdasági válság megtörte ezt a folyamatot, magyarázta Thyssen. „Lehet látni, hogy jön vissza a protekcionizmus. A tagállamok bevezetik a saját szabályaikat, mert érzik a lakosságuk nyomását.” A legtöbb kritika azonban így sem állja meg a helyét.
Nagy-Britannia arról panaszkodott, hogy olyan embereknek kell hozzáférést biztosítania a szociális ellátórendszeréhez, akik nem azért jönnek Angliába, hogy dolgozzanak, hanem csak azért, hogy profitáljanak a rendszerből. Ez nem így van. Az Európai Bíróság világosan kimondta, hogy olyanoknak, akiknek nincs joguk egy tagállam területén tartózkodni, a tagállam nem köteles szociális védelmet nyújtani.
A másik problémás ügy az volt, hogy sok szülő fölveszi Nyugat-Európában a gyereknevelési támogatást akkor is, ha a gyerekük otthon maradt. „Megnéztük, miről van szó, és kiderült, hogy nagyon kevés gyereket érint ez, és nem is árt a rendszernek, mert az emberek, akik igénybe veszik, fizetnek. Ráadásul a gyereknevelési hozzájárulás teljes költségének kevesebb, mint egy százalékáról van szó. Nagyobb lenne az adminisztratív költsége, ha csökkentetnénk ezeknek a szülőknek járó támogatást, ezért inkább megtartjuk a rendszert úgy, ahogy most van.”
Amikor arról kérdeztük, hogy hol marad már az a gazdasági felzárkózás, és mikor fogunk annyit keresni Kelet-Európában is ugyanazért a munkáért, mint nyugaton, rájöttünk, hogy ő egész máshonnan nézi ugyanezt a problémát. Azt hiszi, arról panaszkodunk, hogy nem elég értékes a magyarok munkája, és nem érti, hogy mi magyarok miért nem teszünk valamit a bérek növekedéséért.
Nem látok semmilyen akadályt, hogy miért ne történhetne meg Kelet-Európában ugyanaz a fejlődés, mint nyugaton. Az egész a beruházásról, a fejlesztésről, az emberek képzettségéről szól, és vannak képzett emberek. Az egyik svéd miniszter azt mondta nekem a kelet-európai építőipari munkásokról, hogy szükség van rájuk, mert Svédországban iskolákat kell építeniük, és már nincs hozzá munkaerő. Belgiumban azt hallom, hogy ha valami gond van a házban, a lengyel mesteremberek már kora reggel megérkeznek, keményen dolgoznak, és jól végzik a munkájukat.
Ha az emberek minőségi szolgáltatást nyújtanak, miért ne lenne otthon is fejlődés? Ha autógyárak épülnek Szlovákiában és Magyarországon, akkor miért érne kevesebbet a szlovákok és a magyarok munkája? Az emberek képzettek, iskolába járnak, a minőségi munka vonzza a beruházást, és a dolgok működni fognak.
Ami a bérkülönbségeket illeti, ő is tudja, hogy más volt a kiindulópont a rendszerváltás után, és úgy látja, így is elég messzire jutottunk a felzárkózásban. De figyelmeztet: ne higgyük azt, hogy a magas bérek majd csak az ölünkbe hullanak. Ki kell őket harcolni, mert ha a cégeken és az államon múlik, leshetjük, hogy mikor fognak többet fizetni.
„Mit gondol, Belgiumban miért kezdtek emelkedni a bérek és miért kaptak az emberek szociális jogokat? Amikor megvolt rá a gazdasági lehetőség, a jól működő, erős szakszervezetek a sarkukra álltak és keresztülvitték az akaratukat a munkaadóknál.” Ezért hívják szociális piacgazdaságnak a modellt, amit követünk, és ami az uniós szerződésben is szerepel, magyarázta. „A gazdasági és a társadalmi fejlődés kéz a kézben járnak. Ha meg lehet tenni, hogy többet fizetsz az embereknek, mert a termelékenység magasabb, akkor többet is kell fizetni, mert így lesz nagyobb a vásárlóerejük, és fejlődik a gazdaság.”
„El kell jutni oda, hogy elég magasan legyünk az értékláncban, hogy magas fizetéseket kaphassunk. De ehhez innovatívnak kell lenni, jó minőségű munkát kell végezni, különben a globalizált gazdaságban máshonnan fognak jönni a termékek.”
„Mindig lesznek különbségek. Belgiumban is vannak az északi és a déli rész között, Flandria és Vallónia között. De ha van rá lehetőség, ha a termelékenység megvan hozzá, ki kell harcolni a magasabb fizetéseket, és be kell fektetni az emberekbe! Ha ez megvan, akkor be tudunk fektetni a gyerekeik oktatásába, és innen folytatódik minden.”
Ha magára hagyjuk a piacot, rosszul járunk
„Ha hagyjuk, hogy természetes úton fejlődjön a szociális politika, akkor könnyen vissza lehet csúszni. Könnyű lesz azt mondani, hogy nagyon kiélezett a verseny, ezért kevesebb fizetést adunk, kevesebb szociális juttatást adunk, és a végén nem oda fogunk jutni, ahova szeretnénk.”
Erről szólna az Európai Unió új kezdeményezése, a szociális pillér, amiről Orbán Viktor is megemlékezett az évértékelő beszédében. Igaz, a miniszterelnök azt mondta róla, hogy az EU ezen keresztül akar majd új gazdasági jogosítványokat szerezni magának és új adókat kivetni.
Orbán ott is háborút lát, ahol mindenki csak békésen nézelődik Thyssen nem tud róla, hogy ez így lenne. Azt mondta: a szociális pillér nem fog semmit megváltoztatni, mert nem jogszabályok forrása. Arról fog szólni, hogy megvizsgálják a tagállamok társadalombiztosítási rendszereit és munkajogát, hogy azok megfelelnek-e két célnak: versenyképesek-e, és mindenki biztosítva van-e, aki dolgozik.
Ez azért fontos, mert a gazdaság kitört a társadalombiztosítás és a munkajog régi kategóriáiból. Egyre többen vannak, akik nem fizetnek biztosítást, mert a digitális gazdaságban dolgoznak, Airbnb-znek, biciklis futárok, vagy az interneten kereskednek, és nem egyéni vállalkozók, de nem is alkalmazottak. Azok is a szürke zónában vannak, akik papíron vállalkozók, de csak egyetlen cégnek adnak számlát.
Minden tagállam maga dönt róla, hogyan alakítja ki a társadalombiztosítási rendszerét, magyarázta a biztos. Az EU három dolgot tehet:
Hozhat új szabályokat, de csak ott, ahol joga van (például a munkahelyi biztonsági előírásoknál).
Támogathatunk olyan reformokat uniós pénzből, amilyenek biztatónak tűnnek.
Együtt kidolgozhatunk küszöbértékeket, közös célokat, indikátorokat, hogy lemérhessék, melyik ország hol tart.
Észtország, ahol virtuális állampolgárságot is lehet igényelni és a vállalkozási ügyintézéshez egy percet sem kell hivatalban tölteni, valószínűleg a szociális pillér éltanulója lesz. Különösen, hogy először csak az eurózónában próbálják összehangolni a társadalmi ellátórendszereket, és mi egyelőre kimaradunk belőle.
Mindig lesz olyan, aki el fog költözni
Persze az emberek mozognak, és ha valahol jobbak a kilátások, akkor külföldre mennek dolgozni. Nem mindenki, de aki elég bátor, az meg fogja próbálni. Írországban is van hagyománya a kivándorlásnak, és a válságok alatt mindig elmentek a fiatalok, de amikor az ország kezdett újra lábra állni, sokan visszajöttek.
„Van egy képzési tervünk, és most dolgozunk egy nagyon alapos tanulmányon az agyelszívásról, mert látjuk, hogy ez egy probléma. Egyszerű kijelenteni, hogy azért mennek el az emberek, mert kétszer-háromszor annyit lehet keresni külföldön, de érdemes részletesebben is megnézni, hogy mik azok a tényezők, amik meggyőzik az embereket arról, hogy menjenek vagy maradjanak.”
Ha képes vagy rá, hogy jó kilátásokat teremts a népednek, akkor, ha nem is azonnal, de meg lehet győzni őket, hogy maradjanak
– mondta lelkes meggyőződéssel.
De mi a helyzet egy olyan országban, ahol a jó kilátások szinte kizárólag attól függnek, hogy hova kerülnek az európai uniós támogatások? – kérdeztük. Erre csak azt tudta válaszolni, hogy a közvetlen támogatásoknál elsősorban nem az Európai Uniótól függ, milyen programokba megy a pénz.
Hét évre előre tervezzük nagy vonalakban a támogatásokat, de aztán a tagállamok azok, amelyek kiválasztják, hogy pontosan mire akarnak beruházni.
Megemlítette az uniós hitelgaranciával megtámogatott nagy beruházásokat, a „Juncker–csomagot”, aminek viszont kifejezetten az a célja, hogy pörgesse a gazdaságot. Eddig 17 millió euró jutott belőle Magyarországra, ami eltörpül amellett, hogy a nagy nyugat-európai országokban ezerszer ennyi pénzt tudtak lekötni a cégek.
Mi állandóan azért küzdünk, hogy a Juncker-csomagból elég beruházás jusson az emberi tőkébe. Nemcsak az a fontos, hogy a vasútba vagy egy újabb autópályába fektessünk be, hanem a képzésbe is. A szakértelmünktől és a jól képzett emberektől függünk. Ez nem azt jelenti, hogy mindannyiunknak két vagy három egyetemi diploma kell, hanem azt, hogy jó legyen a szakképzés, és olyan szakmákba kell befektetni, amikre szükség van. A technikai szakmák több tiszteletet érdemelnek.
A Juncker-csomagnak messze a legnagyobb része infrastruktúra-fejlesztésre ment el, és harminc százalékát kapták kisvállalatok az első két évben. Amikor ezekkel a számokkal szembesítettük, a biztos azzal fejezte be: „ha sikerül a pénz egyharmadát megszerezni, máris boldog vagyok.”
forrás: index.hu
