Béralakulás a piacvezető kereskedelmi láncoknál

A Magyarországon és egész Kelet-Európában kibontakozott bérfelzárkózási folyamat kapcsán a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) ágazati elemzést készitett arról, hogy az európai székhelyű, Magyarországon is jelen levő piacvezető üzletláncoknál milyen tapasztalatok figyelhetők meg a bérek és a bérköltségek alakulása terén. Az elemzés a Tesco, az Auchan, a Lidl, az Aldi, a Spar, az OBI, az IKEA, a DM, a Rossmann és a METRO kereskedelmi láncokra terjedt ki, a vizsgálódás hátterét a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók képezték.

Béralakulás a piacvezető kereskedelmi láncoknál (2015-2017) 

Bevezető

A Magyarországon és egész Kelet-Európában kibontakozott bérfelzárkózási folyamat kapcsán a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) ágazati elemzést készitett arról, hogy az európai székhelyű, Magyarországon is jelen levő piacvezető üzletláncoknál milyen tapasztalatok figyelhetők meg a bérek és a bérköltségek alakulása terén.

Az elemzés a Tesco, az Auchan, a Lidl, az Aldi, a Spar, az OBI, az IKEA, a DM, a Rossmann és a METRO kereskedelmi láncokra terjedt ki, a vizsgálódás hátterét a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók képezték a 2015-2017 évekre, mivel a legutolsó elérhetőség  jelenleg a 2017. évre állt fenn.

A bérhelyzet  összehasonlitásánál a létszám és bérköltség, valamint a személyi ráforditásadatokat vettük figyelembe. A bérköltség a fizikai és szellemi létszám együttes adatát tartalmazza. Ugyancsak fontos megjegyezni,  hogy  a béren kivűli juttatások összege  nem a bérköltségben, hanem a személyi ráforditások soron jelenik meg.

Az is lényeges szempont, hogy a munkavállalókat terhelő  állami elvonások (adók, járulékok) nagysága  Magyarországon a legmagasabbak közé tartozik Európában, emiatt a magyar bérek kézhez kapott, nettó szintje kisebb  annál, mint amennyi a bruttó átlagbérköltség adatok alapján látszik.

A személyi ráforditások esetében szintén jelentős befolyásoló tényező a béreket munkáltatói oldalon terhelő állami elvonások (járulékok) mértéke, mert az országonként  lefelé, vagy felfelé mozditja el a személyi ráforditások nagyságát. Itt is az a helyzet, hogy a magyar bérekre rakodó munkaadói járulékok viszonylag magasak (bár időben csökkenők), ezért a személyi ráforditások is jóval magasabbak annál, mint ami ezekből a munkavállalókhoz eljut.

Az alábbiakban a legérdekesebb megállapitásokból szemlézünk.

A bérköltség alakulása

A vizsgált piacvezető cégek átlagában a  bérköltségek alapján a közép-európai régióban Ft-ra átszámolva a magyar átlagbérek voltak a legalacsonyabbak. A Visegrádi Négyek között 2017-ben a cseh bérek  a legmagasabbak; bruttó 350 ezer forintnak megfelelő cseh koronát tett ki a vizsgált kiskereskedelmi egységekben dolgozók átlagos (munkaadói járulékok nélkül számított)  bérköltsége, ami 26%-kal volt magasabb a magyar átlagos bérköltségnél (277 ezer forint). A 2015-ös különbséghez képest ugyanakkor ez 13%-os felzárkózást jelent, akkor még 39%-kal voltak magasabbak a cseh bérek, tehát a különbség egyharmadával csökkent.

A szlovák munkavállalók Ft-ra átszámított  egy főre jutó bérköltsége a cseh adathoz közeli volt, 2017-ben 24%-kal volt magasabb, mint nálunk. A magyarhoz legközelebb a lengyel átlagos bérköltség áll, de itt is megfigyelhető a hazai bérelmaradás.  Lengyelországban  2016-ban 17%-kal, 2017-ben pedig 6%-kal többet fordítottak átlagosan a munkavállalók  bérére, mint nálunk.

A nyugat-európai kiskereskedelmi bérekhez képest – a várakozásoknak megfelelően – már jóval nagyobb különbség mutatkozik a hazai bérek hátrányára. A németek és a britek körülbelül kétszer-, az osztrákok pedig két és félszer magasabb bért kaptak átlagosan 2017-ben, mint a magyar kiskereskedelmi munkavállalók. A bérelőnyük viszont erőteljesen csökkent. Az osztrák bérelőny még közel 3-szoros mértékű volt 2015-ben, míg a német kereskedelmi munkavállalók  2,2-szer-, a brit pedig 2,6-szor kerestek akkor többet.

A forintra átszámitott bruttó átlagbér költségnél  pontosabb összehasonlítást kínál a vásárlóerő paritással kiigazított adat, mivel ekkor azt is figyelembe vesszük a bérköltség arányok bemutatásánál, hogy az adott országban milyen a bérekből megvásárolható termékek és szolgáltatások árszínvonala.

A vásárlőerő paritáson mért hazai bérelmaradás a legtöbb országgal összevetve kisebb a névlegeshez képest, aminek magyarázata az, hogy az árfolyam hatás és a  fogyasztói árarányok a magyar bérek relatív vásárló értékét emelik. Vásárló erő paritáson a szlovák és a cseh piacvezető kereskedelmi cégek átlagos bérköltség többlete (azaz a munkavállalók bérelőnye)  a magyarral szemben 2017-ben 12%-os, illetve 17%-os. Ezzel szemben a lengyel paritásos bér előny a magyarhoz képest 18%-ra nő a nominális 6%-ról.

A 2017-es adatok szerint tehát vásárlóerő paritáson számolva a hazai bérhátrány a kereskedelemben valamennyi visegrádi tagországgal szemben legalább 2 számjegyű volt.

 A nyugat-európai bérek esetében is mérséklődik a vásárló paritáson számolt hazai bérhátrány. A német bérelőny vásárlóerő paritáson csak 23%-os, az osztrák 56%-os (tehát jóval nagyobb az osztrák kereskedelmi cégek bérelőnye, mint a németeké), a brit pedig mindössze 3%-os.

A német és brit paritásos bérelőny fenti, mérsékelt nagysága azonban arra is utal, hogy  ezekben az országokban a kifizetett béreket jelentős arányban részmunkaidős munkavállalók kapták,  ami értelemszerűen  csökkenti az egy főre jutó átlagos bérköltség nagyságát. Teljes munkaidős bérekre átszámítva, a vásárló erőparitáson számolt bérköltség  (illetve a munkavállalói bérelőny) bizonyára jóval magasabb lenne. De az is szerepet játszhat a kisebb bérelőnyben, hogy a kiskereskedelem Németországban és Angliában is a legrosszabbul fizetett foglalkozások közé tartozik.

2015 és 2017 között a vizsgált 10  magyarországi üzletláncnál a bérköltség   átlagosan 20,6%-ot nőtt 2 év alatt (ebben nagy szerepet játszottak a minimálbér emelések), de a környékbeli országok kiskereskedelmi bérei is jelentősen emelkedtek. Szlovákiában 17,3%-kal, Csehországban 10%-kal, így a hazai bérhátrányt csak részben sikerült leküzdeni.

A magyarországi  vállalatok közül 2017-ben a legmagasabb átlagos bérköltség az Aldinál fordult elő 344 ezer Ft/hó összegben. A legalacsonyabb átlagos bérköltség a Rossmannál volt kimutatható 202 ezer Ft/hóval.

 2015-2017 között a legmagasabb egy főre jutó  személyi ráforditás növekedést  a magyar cégek közül a Metro, az Obi és a  Spar hajtotta végre, náluk  25-26%-kal nőttek az átlagos személyi ráforditások ebben az időszakban, ami nagyjából megfelelt az ágazat egészére a KSH által kimutatott 24,7%-os átlagkereset emelkedésnek. A legalacsonyabb személyi ráforditás emelkedés ugyanebben az időszakban a Lidl, Aldi, Ikea esetében volt tapasztalható, náluk 8-10% közötti mértékben emelkedtek a személyi célú kiadások, ami a Lidl és az Aldi esetében az eleve magas bázis béradatokkal is magyarázható.

 A béremelésre rendelkezésre álló vállalati erőforrások

 A béremelésre rendelkezésre álló pénzügyi források nagyságát abból kiindulva vizsgáltuk meg, hogy  az árrésből,   illetve az adózás előtti eredményből, ha csak bérre költenék őket (ami nyilvánvalóan nem elvárható, de az arányok érzékeltetésére alkalmas)  mennyivel tudták volna a személyi jellegű ráfordításokat növelni az adott vállalatcsoport   adott országban működő leányvállalatánál.

A számokból az látszik, hogy a személyi ráforditásokra jutó árréstömeg aránya a V4 országok között a magyar, szlovák és cseh esetben hasonló, ezeknél az országoknál   tehát hasonló a béremelésre is forditható  fedezet.   Jelentősen alacsonyabb a forráshányad a lengyel és a német-osztrák esetben, amelynek azonban eltérő okai lehetnek. Az egyik lehetséges ok az erős piaci verseny miatti kisebb árréskulcs (ez főleg a lengyel esetben feltételezhető), a másik pedig az árrést fogyasztó jóval magasabb bérköltség szint, utóbbi nyilvánvalóan  a német-osztrák esetben állhat fenn.

Még közelebb visz a béremelésre rendelkezésre álló forrásokhoz az adózás előtti eredmény és a személyi ráforditások hányadosa, mivel az adózás előtti eredmény már közvetlenül is béremelésre forditható.

E tekintetben a szlovák és a cseh cégek állnak a legjobban. A  szlovákiai cégek esetében akár  80%-os   béremelést is ki tudtak volna fizetni a piacvezető kiskereskedelmi vállalatok, tehát a tényleges fizetések 4/5-ével is többet.   Magyarország is kedvező helyzetben volt; átlagosan 55-60%-kal magasabb bért is ki tudnának gazdálkodni a vállalatok, ha a teljes adózás előtti eredményt bérfejlesztésre fordítanák, de a cseh 70%-75%-os arány  megint csak  jobb  a magyarnál.

A jóval magasabb bérköltség szint miatt ezzel szemben a németeknél és az osztrákoknál maximum 20-25%-os,  a briteknél pedig  40-45%-os bérfejlesztés volna lehetséges az adózás előtti eredmény adatok alapján.

A magyar kereskedelmi láncok közül a Spar messze a legprofitábilisabb a személyi ráforditásokra vetitett eredmény a vizsgált cégek között. Amíg a magyar Sparnál  2017-ben az adózás előtti eredmény a személyi ráforditásoknak a 37%-át tette ki, addig az osztrák anyacégnél ez mindössze 9%-os volt !!!.

A Tesco sem járt azonban rosszul a magyar operációval. 2017-ben a haza leányvállalatnál a személyi ráforditásoknak a 30%-át tette ki az adózás előtti eredmény, miközben az anyavállalatnál csak 9%-ot!!! (érdekes módon a brit Tesco és az osztrák Spar adata ebben a tekintetben csaknem egyforma).

A  szlovák Tesco 91%-os és a cseh Tesco 33%-os adata viszont még az itteninél is jobb. Riasztó ugyanakkor lengyelországi  Tesco-nál kimutatott 45%-os veszteség a személyi ráforditások arányában.

Milyen következtetések vonható le a bemutatott adatokból a munkavállalói érdekvédelem számára? Legelőször is az, hogy a visegrádi régióban a magyar kereskedelmi átlagbérek elmaradnak a többi társországhoz képest, bár a bérhátrány csökkenő mértékű. Az is megfigyelhető, hogy a régió egészében megindult egy  érzékelhető felzárkózás a nyugat-európai kiskereskedelmi bérekhez képest, amit azonban az is elősegit, hogy kiskereskedelemben dolgozók bérszinvonala nyugaton is relative alacsony, ráadásul jelentős a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya, ami tovább rontja az ott dolgozók jövedelmi helyzetét.

Idehaza továbbá az ágazaton belül is elindult a bérek kiegyenlitődése: 2015-207 között a legmagasabb béreket fizető diszkontláncokhoz képest kétszer olyan gyorsan nőtt a többi üzletlánc fajlagos személyi ráfordítása. Ebben- a munkaerőpiaci bérverseny erősödése mellett – valószínűleg szerepet játszhatott az is, hogy amig a diszkontoknál alacsony, vagy teljesen hiányzik, addig  a hiper-és szupermarketekben magasabb, de legalábbis biztosított a szakszervezeti jelenlét és a kollektív bértárgyalások gyakorlata.

Végül, de nem utolsósorban, a személyi ráforditásokra jutó jóval magasabb kelet-európai és azon belül hazai adózás előtti eredményráta a nyugatihoz képest arra utal, hogy van fedezet a további bérfelzárkózás megvalósitására a piacvezető üzletláncok esetében. Hogy ez sikerült-e tavaly, illetve sikerülni fog-e a jövőben, azt a 2018-as pénzügyi beszámolók fogják megmutatni   és egyebek mellett  a szakszervezeti érdekvédelem eredményességén fog múlni.