Lavinát indítanának a Tesco-dolgozók

Az érdekképviseletek azután hirdették meg a tiltakozást, hogy a cég vezetése nem volt hajlandó velük tárgyalni a béremelésről.

Az egész szektorban felszámolná az alkalmazottak kizsákmányolását a július 8-i fővárosi tüntetéssel a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Bubenkó Csaba a Hír TV reggeli műsorában azt mondta: ugyan csak a Tesco dolgozói demonstrálnak majd, de reméli, hogy ez egy kezdőlökés lesz, és más munkavállalók is elkezdenek kiállni saját érdekeikért. Az érdekképviseletek azután hirdették meg a tiltakozást, hogy a cég vezetése nem volt hajlandó velük tárgyalni a béremelésről.

„Egy lavinát szeretnénk elindítani, a Tesco Global Zrt. az azért érdekes, mert Magyarország legnagyobb magántulajdonában lévő munkáltató. Ezér érdekes, hogy a legnagyobb vállalatnál sikerül ez az összefogás, és igenishogy ki lehet majd mondani azoknak a vállalkozásoknak a nevét, ahol igenis nem fizetik ki a túlórát, vagy úgy húzzák a csekkolón a munkaidő végét, jelzik., és visszamennek úgy, hogy nem fizetik ki a túlórát úgy, hogy ott vannak tovább és nem fizetni. Rengeteg ilyen probléma van és én azt szeretném, ha nemcsak ennél a vállalatnál, hanem sorba az ilyen láncoknál, kivétel nélkül, mindenhol ez kiderülne” – mondta a szakszervezeti vezető.

Szavazógép

A vasárnapi zárvatartásról

Eredmények

Loading ... Loading ...

Írások dátum szerint