F1: Ilyen se volt még, minden pilóta a szakszervezetben

A Forma-1-es versenyzők szakszervezetének vezetője bejelentette, hogy mostantól 100 százalékos a tagság, a korábbi renegátok is beszálltak. Összekapaszkodnak a változások előtt.

A Forma-1-es versenyzők szakszervezetének, a GPDA-nak mindig is egyik rákfenéje volt, hogy nem tudhatta maga mögött az összes pilótát, olyan nagyágyúk, mint Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton sem volt tag. Eddig.
A GPDA elnöke, Alexander Wurz bejelentette, hogy összejött a 100 százalék, teljes az egység.

“A GPDA tagsága immár 100 százalékos, a közelmúltban, sőt talán sosem volt még ilyen. Szóval jó év volt ez számunkra. Az F1-ben mozgalmas időszak következik, a változások, a fejlődés időszaka, talán balhéké is. A versenyzők felismerték, hogy egységre van szükség az érdekképviselethez, hogy a hatalmi harcok ne befolyásolhassák a versenypályán nyújtott teljesítményt. A pilóták hiszik, hogy az egység alapvető fontosságú a sportág sikeressége szempontjából” – magyarázta az egykori Benetton-, McLaren- és Williams-versenyző.

Wurz természetesen a Forma-1 irányítását idén átvett Liberty Media reformterveire célzott. Miközben üdvözölte, hogy a versenyzőket meghallgatva igyekeznek az aerodinamikai szabályokat átírni, figyelmeztetett, hogy öncélúan és főképp a sport rovására nem szabad újítani.

“A GPDA elvárja, hogy a sport maradjon a figyelem középpontjában, az összes döntéshozót felelősnek tartjuk a döntések következményeiért. Bármilyen módosítás csakis a sport és ne egyének érdekében történjen, a pilótákat az forrasztja egységbe, hogy mindannyian az autóversenyzés csúcsaként akarjuk látni az F1-et.”

“A Forma-1-et mi sportnak tartjuk, nem pedig show-nak. Egy autóversenyző joggal nevezi magát sportolónak és nem előadónak, ugyanis számunkra továbbra is a legalapvetőbb emberi vágyról szól ez: hogy még gyorsabban, még magasabbra, még előrébb jussunk.”

“Mi jó sportot kívánunk, és ha a jó sportot egy megfelelően kialakított élménybe csomagolják, annál jobb. De ha a sport gagyi, akkor minden körítés is csak drága, hamis és jelentéktelen. Kell a verseny, de nem mesterségesen gerjesztve. Nem vagyunk naivak, tudjuk, milyen helyzetben van az F1, hogy milyen bonyolult szabályok és egyezségek kötik a különböző szereplőket. Az üzleti és hatalmi döntések épp elég kárt okoztak már a sportágban az elmúlt évtizedben.”

“De a GPDA mindig is azt mondta, hogy a pályán folyó versenyt kell jobbá, szorosabbá, hitelesebbé tenni. Ennek fényében örülünk, hogy a Liberty műszaki kutatócsoportja, a GPDA több mint egy évvel ezelőtti ajánlásai alapján dolgozik, azon, hogy az aerodinamikai szabályok módosításával szorosabbá válhasson a verseny.”