14
dec

F1: Ilyen se volt még, minden pilóta a szakszervezetben

A Forma-1-es versenyzők szakszervezetének vezetője bejelentette, hogy mostantól 100 százalékos a tagság, a korábbi renegátok is beszálltak. Összekapaszkodnak a változások előtt.

6
dec

Megállapodtak a szakszervezetek a Tescoval a 2018. évi bérekről

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete 200.000 Ft javaslatához képest az áruházláncnál 2018 januárjától 197 ezer forintra emeli az áruházláncban a legalacsonyabb béreket. A béremelés összesen 14 100 kollégát érint, a bérek pedig átlagosan 10 százalékkal emelkednek a vállalatnál.

4
dec

Kisautóval a műtőbe!

Elektromos kisautókat adtunk a Heim Pál gyermekkórháznak, hogy a kis betegeket kevesebb félelemmel tudják mozgatni az épületben. A riport itt megtekinthető, 8:15-től

26
okt

A MOSZ a kormány stratégiai partnere lesz

Munkástanácsok Országos Szövetsége a kormány stratégiai partnere lesz várhatóan az év végén, vagy a jövő év elején – jelentette be Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott szerdán Budapesten, egy szakmai konzultációt követő sajtótájékoztatón. Elmondta: a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), valamit a Munkástanácsok képviselőinek részvételével tartott több oldalú konzultáción a bérekre,

Tovább

27
Sze

Októberben folytatódnak a bértárgyalások a Tescónál

Október 2-án folytatódnak a tárgyalások a Tesco és az érintett szakszervezetek között a bérekről és a létszám alakulásáról.

25
Sze

Újabb időpontok Tesco-sztrájkokra

Kitűzték az újabb lehetséges sztrájkidőpontokat a Tescónál októberre és novemberre, mivel a multicég a mai határidőig nem bocsátotta a szakszervezetek rendelkezésére a valós állapotot tükröző bolti létszámadatokat – tudta meg a Magyar Idők.

19
Sze

Kossuth Rádió – ürköző

Rádió beszélgetés a Kossuth Rádióban. Hallgassátok meg.

13
Sze

Az eddigi út összegzése – KÖZLEMÉNY

Tisztelt Munkavállalók, Kedves kollégák, Mindenekelőtt ezúton is szeretnénk megköszönni, töretlen bizalmatokat, melyről nap mint nap biztosítotok bennünket. Az elmúlt napok érzelmi lavinája után, összegezzük hol tartunk az úton, hová tartunk, milyen célok megvalósítására kell összpontosítanunk.

11
Sze

Készek tovább folytatni a sztrájkot a Tescónál

„Egy hosszabb munkabeszüntetés komoly károkat okoz, ha nem érkezik áru, nem lesz mivel feltölteni a polcokat, ha pedig nem lesz mit értékesíteni, kiürülnek az áruházak”

11
Sze

Cáfol a Tesco, a szakszervezet örül

A Tesco áruházainak 10 százaléka zárt be a péntek délután 16 órakor kezdődött sztrájk miatt. A bezárt boltokkal együtt összesen az áruházak 25 százalékában tapasztalható valamilyen fennakadás – közölte az áruházlánc. Közben a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke példátlanul sikeresnek nevezte a sztrájkot.